Egész évben 27 fok és nyár, néhány kilóméterre az osztrák határtól

Kellemesen langyos levegő, ameddig a szem ellát víztükör - bár több, kisebb medencére osztva :-) -; bikini, fürdőruha, FÜRDŐPELUS; kényelmesen sétálgató felnőttek, szaporán lábukat szedő gyerekek; babakocsik a napozóágyak mellett, járókák a napozóágyak között; gyerekek a csúszdákon, gyerekek a medencékben. Kacagás, pancsolás, vidámság! 


 


 

 

Ilyen kép fogadott bennünket, bár már jócskán benne jártunk a késő délutánban, amikor megérkezésünket követően megtettük első látogatásunkat a Sonnentherme élményfürdőbe. A napsárga napozóágyakban pilledten pihenő felnőttek mellett az örökmozgó apróságok cikáztak medencékből ki és medencékbe be.
Bár reggelente szinte minden napozóágy foglalt volt már, azonban egy-egy szabad helyet mégis lehetett találni. Aki garantáltan biztosra szeretne menni, érdemes nyitást követően a szobaszámot jelző csipesszel és fürdőlepedővel foglalni a pihenőhelyeket.

 

A kisgyerekek mellett a babakocsis vendégek is megtalálják saját helyüket a Sonnenthermében, számukra alakították ki a Babyworld babavizibirodalmat sekélyvízű gyermekmedencékkel, baba pezsgőfürdővel, mini-csúszdákkal, babaúszó medencékkel. A kellemes levegő mellett a medencék hőfoka is kifejezetten a babák komfort érzetét szolgálja, a vacogás helyett minden figyelmüket az önfeledt pancsolásnak szentelhetik. És nem utolsó sorban - mint megtudtuk - a Sonnentherme termálvize kedvező összetétele miatt is ajánlható a kisbabák részére. 
A Babyworld babavizibirodalom bizony a kis pelusos minidelfinek helye, itt senkit nem zavar és senki nem zavartatja magát a pelusos fürdőzések miatt.

 

 

 

A napi programfüzet több foglalkozásának is az élményfürdő biztosítja a helyszínt. A  vízi programok mellett mint pl. a babaúszás, toronyugrás, vízitánc, búvárkaland, vízitorna, csúszdaverseny, kreatív órákon is résztvehetnek a gyerekek, így barkácsolhatnak vagy rajzolhatnak kedvükre a Sunny Kiddy Clubban, mialatt a kisbabákról emlékbe kéz- és láblenyomat készülhet.
A gyerekek mellett a Sonnentherme a felnőttek számára is kínál minden testrészt átmozgató vizi foglalkozásokat, így ha marad még egy kis energia az egész napos pancsolás melett, ne hagyja ki senki.
Sunny Bunny természetesen a fürdőbe is követi kis vendégeit egy-egy közös program erejéig. 

 

 

 

Kisbabás foglalkozásként a babaúszást (3-12 hónap között ajánlják) mi is kíváncsian vártunk. Már az óra előtt megismerkedtünk a Baby-aktív úszómedencével - amelyben kisfiúnkat leginkább a medence széle és a medence feletti napocska foglalta le -, és több kisbabás szülőhöz hasonlóan a már megtanult és begyakorolt módon, precízen tartottuk a kis delfineket a karjainkban  :-), miközben ők vidáman lubickoltak.
Hasonlóan a babamasszázshoz, a babaúszáson németül és magyarul is elmondta az oktató a gyakorlatokat, miután minden résztvevővel kölcsönösen bemutatkoztak egymásnak. Bár kötött foglalkozás volt, azonban az óra felépítésének, az egymást követő változatos gyakorlatoknak - vezettük hason a babát, vezettük háton a babát, ollóztunk, körbementünk miközben kis kannából az oktató meglocsolta a nebulókat - és a foglalkozást tartó hölgy kedvességének köszönhetően oldott hangulatban telt el az úszásóra. 

A babaúszással kapcsolatban már több alkalommal hallottuk, hogy az aktív mozgástól a vízben - ami jellemző volt az előbbi órára is - elfáradnak a kicsik és békésen alszanak ... mi mentünk tovább locsi-pocsizni, hullámot lovagolni és csúszdázni a kis medencékbe ...

 

 

Ha már a békés alvás szóbakerült, találtunk rá megoldást a picik rendelkezésére álló alvószobában és láttunk példát babakocsikban, napozóágyakban, anyukák karjaiban, apukák mellkasán édesen szunyókáló csöppségek képében.  
Azon családok, akiknek babája kényelmesen tud aludni a fürdő adta háttérzajban, gyakorlatilag reggeltől estig, naphosszat lent tölthetik az idejüket. Ha még anyatejes a baba, a szoptató sarokba nyugodtan behúzódhatnak; ha peluscsere van napirenden, irány a pelenkázóhelyiség; ha megéhezett a csöppség, a mikrosütővel, cumisüvegmelegítővel, vízforralóval, etetőszékkel felszerelt babakonyhában könnyedén elkészíthetik számára az ételt. Ha esetleg fent felejti bárki is a bébiételt a szobában, a bébipapi automata áthidaló segítséget ad.

 

A napközbeni ebéd és uzsonna idejére - a Sonnenthermében hagyva a fürdőpakkot - minden vendég kényelmesen átsétálhat fürdőköpenyben a Hotel Sonnenpark éttermébe.
(Kikapcsolódásunkról a Hotel Sonnenparkban >>>)

 


 

 

Mindamellett, hogy a babák és gyerekek vízibirodalmában járunk, a szülők is megtalálhatják a kikapcsolódás, pihenés adta lehetőségeket.

A szaunavilág széles kínálata minden igényt kielégít, találhatunk itt gyógynövényes-, fény-, finn-, bioszaunát, különböző gőzfürdőket az elmaradhatatlan merülőmedencével együtt.
(A babák is szaunázhatnak, azonban a gyerekszaunában!)

 

Aki igazán csendre, pihenésre vágyik, ne hagyja ki a "Silent Dome" pihenőfürdőt, ahol a nyugodt időtöltés mellett kedvére masszíroztathatja magát a vízsugarakkal vagy csak kellemesen ellazulhat a pihenőágyakban. A Silent Dome kizárólag a felnőttek világa, így garantált a csend és nyugalom.
Érdemes a pihenőfürdőbe este is ellátogatni, sejtelmes képet ad a kültéri medence felszálló gőzpamacsaival, szikláival és a csillagos égbolttal. A víz hőfokának köszönhetően télen is kellemes itt a szabadban úszni.

 

 

 

Hasonlóan a Hotel Sonnenparkhoz, a Sonnentherme fürdő is több alkalommal nyújt baba- és gyermekfelügyeletet napközben, biztosítva a szülők számára a teljes kikapcsolódást.

 


Búcsúzóul végigpancsoltuk még egyszer az összes babamedencét, lecsúsztunk a mini- és kissé nagyobb csúszdákról, távolról szemezgettünk az igazán nagy csúszdával, bátorságpróbát tettünk a vadpatakban - természetesen baba nékül :-) - labdát kergettünk ....
Bár a hullámmedencét nem kifejezetten nekünk, mint kisbabás családnak ajánlották, azonban két hullámzás közötti időszakban itt is jól éreztük magunkat. Csupán a zuhany és a vízzel "élet-halál harcot vívó" bátor ladikosok útjából kellett kitérnünk. 

 

 

 

Végezetül, aki szeretne megspórolni egy kis sétát, vigyen magával néhány könyvet, rejtvényújságot, kötögetnivalót ... a fürdőbe, mert ha reggel átsétál a szállodából, a gyerkőcök napnyugta előtt bizony nem szívesen mennek vissza a hotelszobába.
És valljuk be, a felnőttek sem :-).

 

Csernák Krisztina
Bababirodalom baba portál


További termékajánlónk
Cam Brevettato hálós járóka, közepes méretű Cam Brevettato hálós járóka, közepes méretű
Kosárba teszem
Ár: 32 990 Ft
Baby Design Dream 2:1 emelhető magasságú utazóágy Baby Design Dream 2:1 emelhető magasságú utazóágy
Kosárba teszem
Ár: 27 990 Ft
Dr. Benny elefánt formájú elektromos orrszívó Dr. Benny elefánt formájú LED-es elektromos orrszívó
Kosárba teszem
Ár: 19 990 Ft
Baby Design Play utazó járóka AKCIÓS áron 2016 Baby Design Play utazó járóka AKCIÓS áron 2016
Kosárba teszem
Ár: 24 990 Ft
Graco Contour Electra utazóágy pixel Graco Contour Electra utazóágy rezgőfunkcióval
Kosárba teszem
Ár: 53 990 Ft
Baby Design Winter Pack Husky babakocsihoz Baby Design Winter Pack Husky babakocsihoz
Kosárba teszem
Ár: 22 990 Ft
Cam Brevettato Millegiochi hálós járóka játékhíddal Cam Brevettato Millegiochi hálós járóka játékhíddal
Kosárba teszem
Ár: 57 990 Ft
Cam America nagyméretű hálós járóka Cam America nagyméretű hálós járóka
Kosárba teszem
Ár: 35 990 Ft
Babymoov Babyni Premium 3 az 1-ben hordozható ágy, játszósátor és játszószőnyeg Babymoov Babyni Premium 3 az 1-ben hordozható ágy, játszósátor és játszószőnyeg
Kosárba teszem
Ár: 22 900 Ft
Baby Design Simple utazóágy Baby Design Simple utazóágy
Kosárba teszem
Ár: 17 990 Ft


Keresés
Szurkoljatok nekünk :-)

Kedves látogatóink, vásárlóink!

 

Eljött az idő, hogy több, mint 10 éve működő webáruházunkat kicsit megújítsuk, új lehetőségeket vezessünk be és szeretnénk, hogy szogáltatásunkkal a jövőben is maximálisan elégedettek legyetek.


Ezért ebben az átmeneti időben kis türelmeteket kérjük, a megrendeléseket kicsit szüneteltetjük.

 

Addig is változatlanul böngésszetek oldalunkon és amennyiben bármilyen kérdésetek felmerül, e-mailben a bababirodalom@bababirodalom.hu címen és telefonon a 06 20 986 5594 számon is örömmel segítünk.


Szurkoljatok nekünk :-)


Bababirodalom baba webáruház